3.Fejezet.-Torment Myself

Nagyon, nagyon sajnálom, amiért nem raktam fel új részt évek óta, de angoltáborban voltam, aztán pedig a rekorddöntéssel foglalatoskodtam, a Best Song Ever újrajátszásával. De most itt a 3. fejezet, ami személy szerint nem a kedvencem, de remélem tetszik :) 3 komment, és jön a negyedik :)
xx Adeline Becker

Reggel félkómásan kaptam fel a fejem a telefonom ébresztőjére Anettel egyetemben. Mindketten nehezen keltünk fel, de tudtuk, hogy muszály. Miután kiválasztottam a ruhámat, és kölcsönadtam egy szettet Anettenek is, mentem fogatmosni, ő addig felöltözött, majd cseréltünk.

   -Induljunk.-fújtam ki a levegőt, miután valahogy lenyomtam a torkomon a reggelit, ami csak műzliből állt. Anette könnyen bekapta, de én apa halála óta nem eszem reggelente.

   -Oké.-mosolygott Anette. Szerencse, hogy neki nincs akkora kő a szivén, mint nekem.

    Megpróbáltam elrejteni a fájdalmat, de elég nehezen ment. Már fél éve történt, de képtelen vagyok túllépni rajta. A fájdalom mindenen áthatol, és nincs olyan személy, akinek kiadnám a lelkem. Jó, itt van anya, meg Anette, de az más. Anya már régóta kivan, és ha elmondanám, hogy az egészért magamat hibáztatom, mégjobban kiborulna. Anette kiskorom óta a legjobb barátnőm, de képtelen lennék megosztani ezt vele, mert vagy megölne, vagy a földre tiporna. Nem azért, mert ilyen, hanem azért, hogy vegyem észre magam, mert nem vagyok normális....és ezt nem szeretném. Néhányszor jól jött, de most még rosszabb lenne.

-Nézz már föl.-mondta Anette út közben. - Esni fog.-sóhajtott.

-Futás az állomásiiig.-ordítottam, miután már elindultam.

-Ez csaláás.-indult utánam Anette.

   Végül mindketten odaértünk, az első mégis Anette lett. Ő inkább van formában, mint én.

-Háhh....-lihegett, miközben két kezét a térdére támasztotta.-Mindig is lassú voltál Stace...ez most sem változott.

-Hé!-kapkodtam én is a levegő után.-Ez nem igaz!-gondolkodtam el a hallottakon.-Sarah-t mindig legyőztem tesin!-szabadkoztam.

   Erre Ann persze elkezdett röhögni. Játékos gúny volt a hangjában.

-Talán, mert Sarah-n volt néhány plusz kiló.-emelte ki a néhány szót, mire mindketten nevetni kezdtünk.

-Ez már tényleg nem fer.-kezdtem néhány perc unalmas várakozás, és egyáltalán nem kínos csend után. A legjobb barátoknak, úgymond már nincs „kínos csend” beszélgetés közben, mi ilyenkor mindketten gondolatainkba merülünk.-Te szép vagy, játszasz hegedűn, csillagos ötös vagy mindenből, és mindenhez van érzéked.-nevettem fel ironikusan.-Nézz rám. Én mit tudok? Olvasáson és önsanyargatáson kívűl nem csinálok semmit. Nincs hangom, zenéhez nem értek. Ritmusérzékem egyáltalán nemtalálható elhaló, és lusta izmaimban, az a legkevesebb, hogy most éppen ezt osztom egy buszmegállóban, mert éppen eszembe jutott a saját nyomorúságom.

-Na látod. Éppen ezért vagy nyomorú. Mert hülye vagy. Egy ideig én is elveszettnek éreztem magam, kerestem a helyem. Úgyis megfogod találni azt, ami a legjobban illik hozzád, és amit szeretsz csinálni. Mondtad, hogy önsanyargató vagy, ami ebben a szituációban egyáltalán nem nehéz. Apáddal jól kijöttetek, nemcsoda, hogy megráz a dolog.-mondta rám sem nézve, a telfonját nyomkodva.

-Túl akarok lépni ezen az egészen, érted?-tekintetemet a földre szegeztem.-De nem megy. Képtelen vagyok rá. A fájdalom a mellkasomban napról-napra növekszik.

-Sikerülni fog, az idő minden sebet meggyógyít.-még mindig azt a szart nyomkodta.

-Mit csinálsz?

-Megnéztem a menetrendet, és ma nem lesz busz.-lóbálta a kezét, majd megnézte az órát.-7:51. Már képtelenség, hogy elérjünk.

-Menjünk haza.-mondtam álmosan magam elé bámulva.

-Nem lehet hiányzásom.-förmedt rám Ann.

-Tetudod.-mondtam.-De én megyek. További szép napot!-intettem.

-Oké, oké. Felhívom anyát.-állított meg.

   3 perces beszélgetés után Anette ismertette a helyzetet, miszerint haza kell mennie, nem jöhet hozzám, mert jön a nagybátyja Liverpoolból, szóval jókor időzitettünk. Egy öleléssel elköszöntem tőle, és hazaindultam.

   Az út további részében azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak otthon. Mivel a szobámat már rég takarítottam ki alaposabban, gondoltam, hogy egy kis zene kíséretében kidzsuvázom a helyet.

   Amikor a ház elé értem értetlenül vettem észre, hogy az ajtó nyitva van. Pedig anya kilencre munkába kell legyen, és most kilenc óra 7 perc. Óvatosan nyomtam le a kilincset, szívem közben százhússzal vert. Mikor végre átléptem az előszoba és a nappali küszöbét, anyát találtam a kanapén. Aludt.

-Anya, te jó ég!-dobtam le a sulis táskámat a földre.-Elkéstél!-ráztam meg, talán a kelleténél jobban.

-Mi?-kérdezte félkómásan, majd hirtelen kipattantak a szemei.-Te jó ég!-kapott a fejéhez.-Hány óra?-nézett rám.-Te hogyhogy itt vagy?

-Az most mindegy, nem volt busz.  Kilenc óra tizenkét perc. Siess.-húztam fel.

-Már megint...-sóhajtott.

-Mit már megint?

-Nem ez az első eset, hogy elalszom.-hajtotta le a fejét.

-Jajj, anya! Akkor legalább szedd össze magad! Még én sem tettem túl magam rajta, ez jogos, és tudom, hogy fáj, mert nekem is kibírhatatlanul, de ha elveszíted a munkahelyed, akkor minden mást elveszítesz! És szerintem apa éppen elég volt!-hadartam.

-Igazad van. Erre én is rájöttem, de attól még nehéz.-kapta fel a táskáját, és rohant ki a házból.

   Ahogy kiment rámtört a kibírhatlan hiányérzet, fájdalom. Érezni akartam, hogy megkapom méltó bűntetésem, azért amit tettem. Apa miatt. Tudom, hogy az én hibám.

   A bűntudat, mint a drog, úgy terítette be testem minden egyes részét. Az elején csak a mellkasomat bántotta, de mind a víz, úgy folyt szét mindenhová. A fájdalom egyre nagyobb lett, és gondolkodás nélkül útnak indultam a fürdőszobám felé. Nagy trappolással végigszántottam a szobámon, majd megállapodtam a fürdő csempéjén. Könnyes szememet láttam meg a tükörben, de nem érdekelt. Fogtam egy párfümöt, azt amit a legjobban szerettem, és földhöz vágtam. Egy nagyobb üvegdarabot szorítottam a a vállam és a nyakam közé, és egy pontos mozdulattal mély és hosszú vágást hagytam. A vér csororgni kezdett, lefolyt a pólómig, és éreztem azt a mámort ,amit a vér látványa, és a parfüm erőteljes illata okozott. Nagyjából 6-7 percig álltam, majd megmostam a sebet, és leragasztottam egy elég nagy sebtapasszal. A takarítás csak ezután kezdődött.

   Kinyitottam az összes ablakot, ami a szobámban, és a fürdőben volt, mert a két apró helységet gyorsan betöltötte az erős illat. Felszedegettem a fürdőben az üvegszilánkokat, közben erős késztetést éreztem az újabb önkínzásra, de úgygondoltam, hogy a következő alkalomkor többet adok magamnak. Felmostam a csempét, és már nyoma sem volt a korábbi művészkedésemnek.

   A szobámat is kitakarítottam, miután a világoskék, véres pólómat a szennyeskosárba dobtam, helyette egy elnyűttet választottam, mivel a por nagyon szállt.Habár Londonban sokat esik, az én szobám nagyon rég volt takarítva, szóval nem csodálom, hogy nagy volt a por. 3 órányi fárasztó takarítás után ledobtam magam az ágyba, és elszenderettem.

*

-Stacey! STACEEE!-egy messzinek tűnő hang csapta meg a fülem.-Stacey...kelj már fel, fél öt van!-majd felismertem Anette idegesen csengő hangját.-Navégre!-állt fel az ágyam mellől-Anyukád mindjárt hazajön, házit kell írnunk, és anya azt mondta, hogy ma Mr.Hudson felhívja az anyukádat.

-Az ki?-keltem ki félkómásan az ágyból, és megropogtattam a nyakamat.

-Az mi?-kerekedett ki Anette szeme.-Amúgy Mr.Hudson anya főnöke.

-Mi mi?-kérdeztem vissza.-Felhívja anyát?-sikkantottam fel.

-Igen. Na mindegy, holnap van önvédelmi óra, és elhoztam a házit.-mutatta fel.

-Kúl. Na akkor gépezek.-kapcsoltam be az említett tárgyat.

    Miután Anette leírta, én lemásoltam a házit, és néztünk egy újabb Pretty Little Liars részt, majd hazament. Én ledobtam magam a TV elé, és Dr.Csont-ot néztem egy doboz erdeigyümölcsös fagyi könnyed társaságában, amikor megcsörrent a telefonom. Sms-em jött.

„Remélem nem zavarlak, csak azt szeretném mondani, hogy holnap várlak a Rose Street, 6os száma alatt. Segítenék neked, suli után. Holnap kérdezhetsz. De ne óra közben. Paul Higgins”

  Na ezen kellően meglepődtem. Korogni kezdett a hasam, mert nem is ebédeltem. Gondoltam, hogy gyors összeütök valami finomat, pl. tejszínes carbonárát, aminek a receptjét még a nagyi tanította. Hála az égnek otthon minden megvolt, csak egy fél óra kellett, hogy elkészítsem.

-Hmmm...Mi ez a jó illat?-kérdezte anya, miután ledobta a táskáját.

-Tejszínes carbonara.-mosolyogtam.

-Remélem te is olyan jól készíted, mint a nagyi.-vett elő két tányért.

-Biztos lehetsz benne.-nevettem fel.

    Miután megettük elkezdtem mosogatni. Anya pedig kávét főzött magának.

-Csodálkozol, hogy nem alszol?-kérdeztem furán.

-Nem, sosem csodálkoztam. –kortyolt bele.-Amúgy...-kedzte-Ma felhívott egy bizonyos Mr.Hudson, és állást ajánlt a The Guardiannál.

-Nahát. Ez nagyon jó hír anya!-öleltem meg.-És mit mondtál?

-Nemet.-mondta egyszerűen.

    Semmiképpen sem akart beszélni róla és elküldött aludni, szóval tervem meghíusult, amitől kissé elszontyorodtam, de mégis ki tehet róla? Gyorsan lefürödtem, hajatmostam, és befeküdtem az ágyamba. A gondolatok sehogy sem fogytak a fejemből, de amikor kellőképpen kifárasztották azt mentálisan, elfogott az álommanó.